Fénytechnika bérlés

Komplett rendezvény technikai kivitelezés

Ugyan a rendezvénytechnikai eszközök külön-külön is igénybevehetőek, de az a tapasztalat, hogy sokkal sikeresebb egy rendezvény, ha a technikai kivitelezés egy cég kezében összpontosul.

Amellett hogy jelentős költség megspórolható azzal, ha egy cég bonyolítja le a teljes rendezvény kivitelezésének megvalósítását a megrendelő biztos lehet benne, hogy nem veszik el az információ a fény- és hangtechnikus között. Amikor a konferansziénak megszólal, akkor a reflektor is biztosan meg fogja világítani őt, amikor az előadó elkezdi a beszédét a mikrofonba, akkor a vetítés is meg fog jelenni a kivetítőkön. Ha egy cég összeszokott szakember gárdája felel a rendezvény sikeréért, akik fél szavakból is megértik egymást, akkor jelentősen kisebb az esély a hibázásra és a gördülékeny rendezvény garantált! Kisebb rendezvénytechnikai kivitelezők közül talán mi vagyunk az egyetlen olyan cég, amely a rendezvénytechnika minden területét, így főként saját eszközparkunkkal dolgozunk, a személyzet ismeri a technikai eszközöket, könnyen tudja azt kezelni, gyorsan megold bármilyen felmerülő technikai kérést, igényt. Emellett rugalmasan kezeljük a megrendelő elképzeléseit, igényeit, így az se szokott gondot okozni, ha utolsó pillanatban dönt a megrendelő nagyobb TV méret, nagyobb világítástechnika vagy másfajta műsor mellett.

 

Komplett rendezvénytechnikai ajánlatért hívjon minket bizalommal!

Események

Születésnapi dekorációs világítás. és teremfények.

Budapesti Műszaki Egyetem főépületének alkalmi diszvilágítása összesen 15KW LED CUBE-okkal 20. Mérnökbálon